A SZEBB JÖVŐÉRT EGYESÜLET ELSŐ FOKON PERT NYERT AZ ELZSIDÓSÍTOTT, SZÉLSŐ-LIBERÁLIS ÜGYÉSZSÉGGEL SZEMBEN!

Össztűz a "cigányozó" gyulai bírónőre címmel már meg is jelent a Népszabadság internetes oldalán a már-már majdnem hogy lincselésre bátorító magyargyűlölő írás, amelyből megtudhatjuk, hogy az a patkánybanda, amely még véletlenül sem szólalt meg akkor, amikor a zsidó ágypoloska - dr. Dániel Péter - seggét tisztára nyaló magyargyűlölő Kovacsics bíró politizálni kezdett egy ítéletnek nevezett szennyiratban, most egyből akasztásért kiált, amikor dr. Mucsi Erika bírónő esetében vélnek ugyancsak politizálást felfedezni.

Persze nagy a különbség: Kovacsics ugyanis kifejezetten magyargyalázó, magyarellenes gyűlöletbeszédet produkált az ítéletében, míg Mucsi bírónő kifejezetten magyarvédő, tisztességes és mélyen igaz tartalommal töltötte meg az ítéletét.

A patkány azonban éppen attól patkány, hogy számára nem az a kérdés: egy bíró politizál-e, vagy sem, hanem az, hogy melyik oldalon politizál: a nemzeti értékekben gondolkodók oldalán, vagy a nemzetidegen, nemzetközömbös, vagy rosszabb esetben kifejezetten nemzetgyűlölő oldalon. Érdemes talán megjegyezni, hogy a bírónőre támadó falka jobbára azonos azokkal, akik teljes mellszélességgel követelik a melegházasság, vagy a drogfogyasztás, a művi meddővétel és más általuk a modern európaiság fő ismérvei közé sorolt pusztító, szélsőséges liberális aberráció engedélyezését.  (Persze nemrégen hallhattuk a szabadkőműves Mesterházy Attilától, hogy rendpárti MSZP - mint olyan - nem lesz. Helyes! Ennek köszönhetően viszont kormányra kerülő MSZP sem lesz, lesz viszont hamarosan Parlamentből kihulló MSZP!)

Mi viszont azt mondjuk: ki kell állni a bírónő mellett, szimpátiatüntetést kell szervezni a Gyulai Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla elé!

Emlékeztetnénk Putyin beszédére, amelyben az orosz elnök nagyon helyesen felhívta a figyelmet arra, hogy a tiszteletre méltó törvényhozó testületnek a törvények megalkotásánál az orosz nemzeti értékeket kell szem előtt tartania, majd hozzátette: ezt az álláspontot a legkomolyabban ajánlaná mindenek előtt a magyar népnek is!